2010. június 25., péntek

Egy szebb holnap Hongkongban.

Történt egyszer a 90es évek máásodik felében, hogy jött egy ázsiai rendező, aki felforgatta hollywoodot, annak is az akció film ágazatát. Nem hiszed? Akkor figyelj.

Mikor megjelent a hongkongi filmek ásza amerikában már az első filmjéhez olyan sztárokat kapott, ami biztos sikernek számított. Van-Damme és Lance Henriksen igencsak nívós neveknek számítottak 1993ban. Még nem tudod mi ez? A Tökéletes célpont, amiben a 90es évek akció királya még egy csörgőkígyót is kiüt a film egyetlen romantikusnak induló jelenetében, csak hogy szórakoztassa a nézőket. El sem tudok képzelni jobbat, mint a hosszú hajú JCVD sörétessel az erdőben éppen a gonosz Lance „Bishop” Henriksennel vadásszák egymást. Ez volt a 93as év.


Ezután két másik filmbe is belekezdett, az egyik a Leszámolás felsőfokon, amit még csak egyszer volt szerencsém látni, de a harci jelenetei és a szépséges színésznő vonásai. Ha jól emlékszem egy a maffiát meglopott tolvajról és a meneküléséről szól, bár rég láttam és nem emlékszem csak halvány jelenetekre belőle.


A másik alkotás a Rés a pajzson, amit már mindenki ismer. Travolta és Slater kiváló színész játéka nélkül ugyan nem lett volna ekkora siker a film, de a rendező mindent elkövet, hogy ne kelljen egy pillanatra sem unatkoznunk. Persze egy olyan filmben, amiben Travolta a gonosz, ráadásul robbangatnak az atombombák nem nehéz fent tartani a feszültséget, de ne legyünk szőrszál hasogatóak. A film a maga nemében tökéletes alkotás. Talán csak a romantikus szál nem kellett volna bele. Nem értettem minek egy tesztoszteron túltengésben szenvedő filmbe egy rinyáló csajszi, aki a végére majdnem tökösebb lesz mint a két főszereplő együtt. Ezen kis hibája ellenére is kötelező alkotásnak számít.
És akinek ettől a vidfeótól sem jön meg a kedve a filmhez az szégyelje magát össze-vissza.


Az emberek gondolhatnák Travolta a jó fiú, csak egy kis kitérőre próbálta ki magát a rosszfiú szerepében, de ezután ismét egy Woo filmben az Álarcban tűnik fel, mikor melyik szerepben. Erre a filmre mondom azt, hogy ZSENIÁLIS. A harcok koreografálása egy az egyben a régi hongkongi Woo-t idézi. A kellő időben kellő ideig lelassított harcok ekkor még igényesek voltak, nem mint manapság, amikor a 300 és a Spartacus is feleslegesen lelassított és túlvérzett harcainak idejét éljük. És következzék a jelenet, ami megmutatja mi is Johnny fiú igazi stílusa. Nagyszerű felvezetés, kis időhúzás, majd a kellő pillanatban BAMMM! Akkorát szól, hogy egy életre a hatása alatt maradsz.


Ezek után még elkészítette Dolph Lundgren utolsó értékelhető alkotását, a Blackjack-et, ami már nem volt annyira jó, és karrierjének vészesen zuhanó ívét nem sikerült felemelni még a rendező zseninek sem. Nem is írnék a filmről inkább mert mélyen érint a „színész óriás” bukása. Ez örök fájdalom marad a szívemben.

Ezután egy másik igazán akciódús film megalkotására kérték fel. Ez a MI2. Én személy szerint nem voltam oda a filmért, lapos sztori, csapnivaló fordulatok, de a rendező minden tőle telhetőt megtett. Nem tehet róla, hogy az ekkor már tehetségtelen Tom Cruise-za kellett dolgoznia.

Már tíz év telt el a nagy vizen való átkelés óta, igy valaminek nagyot kellett szólnia. Az alap adott is volt. Egy Philip K. Dick írás, a kor épp futó színészei és elegendő pénzmag egy monumentális alkotáshoz. Sajnos azonban valami nem passzolt a képletben s a mai napig titok előttem miért, de a felejtés bére nagyobbat bukott, mint részeg ember a gátfutóversenyen. Bár egy kedves barátom váltig állítja, hogy Uma Turman az oka, de ebben nem hiszek. Majd ha egyszer nagy leszek és lesz rá elég időm, megpróbálom kielemezni a bukásának képletét, és ezzel Nobel díjat szerzek majd.

Mint az mostanában divatos, zárjuk a történetet az előzményekkel.

Nemrég szereztem meg potom 500Ft-ért a Szebb holnap című alkotást. Ez Chow Yun-Fattal a főszerepben még 89ben Hongkongban készült. A sztori a hongkongi mffia egyk embere körül forog, aki miután kijön a börtönből jó útra akar térni, hogy a rendőr öccse újra büszke lehesse rá, ám a maffia is szeretné ha visszaállna hozzájuk, bármi áron. Ragyogó film, nagyszerű színészi játékkal, és az igazi még kiforratlan John Woo féle akció jelenetekkel, és némi szimbólum áthallással az Ál/arc és e között.



Mára ennyit. Szebb holnapot mindenkinek. Üdv!

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm remek filmek ezek, Dolphi karierrje sajnos valóban nagyott zuhant bár az új filmje az Icarus tetszet :)

    VálaszTörlés
  2. Még nem mertem megnézni. Az új tökéletes katona után félek megnézni.

    VálaszTörlés
  3. Woo szerintem elvesztett valamit hosszútávon azzal, hogy nyugatra ment. Ahogy tudom otthon próbált szerencsét de azóta nem is hallunk róla.

    VálaszTörlés
  4. Ja azt én is láttam, hogy az új filmjei mind ásziai nevekkel vannak tűzdelve. Gondolom megunta és hazament, hogy azt csinálja amit akar, megkötések nélkül.

    VálaszTörlés