A szépség és a nagyorrú.

Egyik jóbarátommal éppen a kosztümös filmekről beszéltünk, amikor is kifejtettem a véleményem, hogy szvsz az összes egy kalap... Tehát nem vagyok oda értük. Majd megemlítettem, hogy volt egy film az 50es évekből, ami mégis kiemelkedik a posványból. Ez a Cyrano de Bergerac. Aki esetleg nem ismerné, azoknak minimálisan egy-két mondatban összefoglalnám az alapkonfliktusát. Adott egy jóhumorú, briliáns elméjű, költő, aki kardpárbajban is megállja a helyét (egyszer 100 embert győz le a könyvben), és nem utolsó sorban kiváló katona is. Egyetlen hibája hősünknek, hogy arcát elcsúfítja hatalmasra nőtt orra. Itt nem vallási vagy bármi egyébre kell gondolni, csak egyszerűen akkora orra van, hogy zuhany alatt is dohányozhatna nyugodtan. Cserébe ha valaki ezzel gúnyolni meri, az csúnya véget ér egy párbaj keretein belül. Persze egy az arca miatt siránkozó rímfaragó magában nem lenne érdemes arra, hogy beszéljünk róla. Éppen ezért a történekben van egy hölgy is. A főhősünk unokahúga Roxane, kinek szépsége elkápráztat mindenkit, legfőképp főhősünket. Itt megjegyezném, hogy még most sem értem, hogy ez tényleg elfogadott volt-e akkoriban, vagy csak hibás fordítás eredménye a családi kapcsolat. De ezt tegyük félre egy rövid időre és hagyjuk kibontakozni a történetet.
Ugye a csúf párbajhős nem is álmodhat, hogy övé lesz valaha a szépséges rokon, főleg mivel feltűnik a színen a daliás gróf Christian, aki épp Cyrano ellentéte. Jóképű, de nem ért a nők nyelvén. A történet kuriózum mivoltja itt kezdődik. Nem szúrják azonnal habzószájjal szíven egymást az imádott nőkegyeiért, hanem összefognak és a költő szavait párosítják az angyali arccal. Persze ebből egyértelműen a szépfiú jön ki jól, de ez nem érdekli Cyrano-t, mivel nagyobb sikert ennél amúgy sem érhetne el. A sztori vége is tartogat meglepetéseket, igy nem mesélem tovább. Tessék kivenni könyvtárból, megvenni antikváriumból.
És e kedvenc részem megtalálható a Wikin is, voila':
Orrmonológ